Tizenhat év

Előkészítette a hangrögzítőt a telefonján. A szobaajtaja ugyan még csukva volt, de a kiabálás egyre erősebben szivárgott a fejhallgató párnái mögé.

A szülei épp lezárták a „lusta dög vagy, te pedig egy piás idióta” részét az ordibálásnak, Angelika pedig tudta, hogy a „szar szülő vagy, miért is nem védekeztünk” fejezet következik. Az apjában volt valamennyi pia, az anyját meg szokás szerint a gyűlölet fűtötte.

Most az egyszer nem bánta, hiába fogják elővenni a tegnapi irodalom karó miatt. A szülei az elmúlt héten meglepően csöndesek voltak és kerülték egymást, így nem volt lehetősége bizonyítékot gyűjteni. Mikor az apja odalent felemelte a hangját szinte érezte, amint a szabadság levegője az orrába kúszik. Két nap múlva betölti a tizenhatot.

Az ajtó kilincsét valaki megmarkolta. Felvétel indul.

- Azonnal vedd le a fejedről az a nyavalyás felhallgatót! - kezdte az apja a küszöbről. Gyorsan levette. Kellett a felvétel, de azért nem minden áron. - Most hallom már megint mi van? Minek dolgozom én ki a belem, hogy eltartsalak, ha te annyit nem bírsz megtenni, hogy tanulsz egy rohadt dolgozatra? Én lenné itt a rossz szülő? A hülye anyád vére folyik benned is - ezzel visszafordult az anyja felé és káromkodással vegyített szidalomáradatot zúdított rá.  - Te ribanc, elkaptál egy időre ezzel a két gyerekkel, de nem fogsz életem végéig rajtam élősködni azt azért remélem tudod!

Az anyja fülei mellett elszálltak a sértések, őt hibáztatta, mint mindig.

- Most elégedett vagy? Megkaptad a figyelmet, amire vágytál te kis korcs - sziszegte dühös arccal a lány felé.

Odalent valami csörömpölt, majd az öccse rémülten felsikkantott. Az anyja arca még inkább elborult, megfordult és nagy lendülettel indult ki a szobából, az apja felfújt kakasként követte.

Ahogy lementek a lépcsőn, összekucorodott a széken. Felhúzott térdeit átkarolta, arcát rájuk hajtotta. Hiába hallotta már ezerszer és ezerféleképpen, ugyanúgy fájtak, még akkor is, ha nem akarta. Nem baj, emelte fel a fejét és összehúzott szemekkel kinézett a sötét utcára. Hadd fájjon, nem számít. Régen is fájt és most milyen jó lett belőle.

Felemelte a telefonját, hogy megnézze Ádám írt-e. Nem írt. Persze számított rá. Három hónapja leveleztek, már tudta mikor szokott elérhető lenni.

Augusztus végén elfelejtett tejet venni a sarki boltban és az anyja természetesen készségesen újságolta el ezt az apjának, mikor az először rajta kereste. Aznap délután két pofont kapott a feledékenységéért. Később, éjjel mikorra már csak a kisírt szemei mutatták az eseményeket, keserűen osztott meg egy idézetet a facebookon szarok a szüleim hashtaggel. Másnap reggelre egy lány bejelölte. Hanna, így hívták a lányt, látta a posztot mielőtt még leszedte volna. Bátor volt mikor feltette, ezt mondta Hanna is, de aztán félni kezdett hátha eljut a szülei füléig és gyorsan leszedte.

Hamar kiderült, hogy Hanna is hasonló helyzetben volt, mint ő pár éve. Ő a googleba írta be, hogy mit tegyen. Végül egy fórumon kötött ki, ahol aztán megtalálta Ádámot. A férfi átsegítette a nehézségeken és tanúskodott mellette a bíróságon, mikor tizenhatévesen úgy döntött szeretne elköltözni otthonról a körülményekre hivatkozva. Voltak felvételei, emlékei és lila foltjai. Elköltözhetett. A legapróbb részletekig mindent lelkesen elmesélt Angelikának és javasolta keresse meg Ádámot.

Két álmatlan éjszaka és egy fél pohárka lopott pálinka után ráírt. Ő pedig válaszolt. Azóta nap, mint nap beszéltek, barátok lettek. Ádám megértette. A férfi nem tervezett gyerek volt, de megtartották végül, mert járt utána kedvezmény, amit az apja boldogan költött piára, így Ádámnak már csak verés maradt belőle.

Már megvolt a terve. Volt pár képe a lila foltjairól, négy hangfelvétele. Tudta hol van a táskája és, hogy melyik ruhákat fogja beledobálni. Az iratai összekészítve feküdtek az íróasztala legalsó fiókjában, közvetlenül a gondosan megírt ellenőrző lista alatt.

Két nap múlva betölti a tizenhatot. Rákövetkező napon összepakol és átkérezkedik „Sárához aludni”. Ilyenkor előny volt a közönyük. Nem tudták, hogy Sára nevű osztálytársa nincs is. Bemegy busszal a belvárosba és az Anomália kávézóban találkozik Ádámmal. Felkuncogott magában, milyen találó pont ott találkozni.

Felkapta a fejét a lentről felhangzó ordításra. Felállt és elsétált az ajtóig, egy pillanatig habozott. Az öcsém egyedül fog maradni. Megrázta magát. Nem. Nem érdemlem meg ezt a bánásmódot és két nap múlva jogom lesz, hogy ne kelljen tovább tűrnöm. Majd Alex is ezt teszi, ha ennyi idős lesz. Halkan becsukta az ajtó és az ágyra dőlt.

***

Csapzott hajú, rongyos alak bukdácsolt a temető sírkövei közt. Jobb kezében felbontott üveget lóbált, még azután is, hogy megtorpant egy kőnél. Tarnai Angelika élt 2002-2018 hirdette a rideg márvány.

A férfi leköpte a sírt.

- Ezért? - kérdezte. Szétfolyó hangjába gúnyolódó keserűség vegyült. - Azért, hogy lelépj? Legalább ne találtak volna meg… - meghúzta a kezében tartott üveget - elvágott nyakkal, terhesen - az utolsó szavakat már csak halkan, üvegesen emlékező szemmel súgta.

Megrázta magát és megfordult. A kapu felé tántorogva már csak magának motyogta:

- Bár a gatyámban tartottam volna!