Annak élj, ami vagy.
Annak, ami ott mélyen legbelül Te vagy.
Ragadd meg,
szorítsd erősen, és legyél vele boldog!
Persze,
hogy annyira azért létezek, hogy a falon már ne tudják átmenni! Gondoltam
magamban bosszúsan. Persze semmi újat nem állapítottam meg, ez a gondolat már
vagy százszor megszületett a fejemben. Világra jött, de azonnal meg is halt,
mert semmi értelme nem volt. Több energiát sem volt érdemes pazarolni rá,
úgyhogy nem is próbáltam meg kimenni a csukott bejárati ajtón. Inkább az
előszoba falának vetve hátam, lecsúsztam a földre és kitartóan bámulni kezdtem
a szemben lévő fogasról lelógó kabátokat.