Hetvenkettedik hold

Talja a kalitka szélén ült, lábait a vasrúd két oldalán kilógatta. Szárnyait néha megrebbentette, egyébként mozdulatlanul volt. Vágyakozón, egyben utálattal telten nézte a vizet, a ringó nádat és az épp felkelő teleholdat. Friss, nyers mágiája megélénkült a fényétől.

Azon a napon mikor elkapták épp a hetvenedik holdját töltötte, felnőtt lett. Abban a korban volt, mikor a holdrózsák népe hagyományosan megtalálja a párját. Tíz hold és ebből ő már hármat elfecsérelt. Most van ereje teljében, és mégsem tud kiszabadulni.

Haragtól eltorzult arccal gondolt fogvatartójára. Egészen biztos, tudta mit jelent nekik ez az időpont. Hiszen ha nem tudta volna, akkor a megszokott időben, nappal és mától két napra hozta volna le a tópartra.

Lehuppant a náddal bélelt padlóra, majd nehézkesen felreppent. Forrt benne a mágia, teste halványan fénylett. Repülnie, táncolnia kellett, a csontjaiban érezte, de a rácsok kiszívták belőle az erőt.

Megrezzent a nád, valaki jött. Talja lekuporodott a kalitka aljába, csak feje lógott ki az alacsony perem felett. Három holdrózsa reppent elő a levelek takarásából. A népe. A tó apró, szárnyas őrei, gondozói. Szíve megdobbant, remény támadt benne.

Lehajolt - ameddig csak a kalitka szélétől tudott -, hogy minél közelebb legyen a vízhez.

- Holdrózsák! - Megtorpantak, majd mikor meglátták a fényét, felé indultak. Testük halványan fénylett, ők is a párjukat keresték.

Ahogy közelebb értek, megint megálltak. Halkan beszéltek valamit, majd az egyikük kivált a trióból és eljött egészen a kalitkáig.

Talja a biztonság kedvéért hátrább röppent, mikor egy fiú dugta be a fejét a rácsok közt. Körbepillantott, majd különös arccal nézte a lányt, fénye vibrált, végül fényesebb lett.

- Mióta vagy itt? - Rekedtesen szólt a hangja.

- Három holdja kapott el - Szíve megrezzent a fiútól.

- Kerestelek - mondta a fiú. Talja értetlenül bámult rá.

Honnan ismerheti őt a fiú?

- Mi a neved?

- Mikael. És téged hogy hívnak? - kérdezte, miközben hátrébb lépett a rácsoktól és megragadta a kalitka reteszét.

- Talja. De ha nem tudod a nevem, honnan ismersz? - Mikael a zárral babrált, majd egy erőteljes rántás és az ajtó kitárult.

- Épp három holdja annak, hogy kereslek - sóhajtotta Mikael, arcán halvány mosollyal.

A nyitott ajtó megtörte a kalitka körülötti varázslatot és beömlött a hűs esti levegő. Körül táncolta Talját, meglibbentette a haját, az orrába fújta Mikael illatát. Szíve sebes dobogásba kezdett, mágiája örvénylett körülötte, szánya repülésre készen rebbent.

- Te vagy az - suttogta. A párja. Az eufória úgy borította el, mint mikor a hullám kiér a partra.

Mikael hirtelen előtte termet, átölelte.

- Igen - búgta a lány hajába temetett arccal.

Összesimultak, élvezték a bennük támadt tekergő, csiklandós boldogságot. Mágiájuk összeismerkedett, eggyé vált.

- Táncoljunk - kérte Mikael.

El kellett volna hagyniuk a kalitkát. Szűk volt a hely, nem úgy, mint kinn a nádasban, ahogy a hagyományban volt. Ráadásul bármikor visszajöhetett Talja fogvatartója, de nem tudtak szétválni. A világ nem létezett ölelő karjaikon kívül.

Ösztönösen mozdultak, kiskoruk óta tanulták a násztáncot. Fontos alapja a kultúrájuknak. Mióta az eszüket tudták a vérükben volt, hiszen ekkor lettek igazán egyek. Innentől összetartoztak, akkor is, ha az esküvőt csak jóval később ejtették meg.

Keringtek a szűk kalitkában, néha fel-felemelkedve a padlóról. Arcukat összesimították, kezeik megindultak. Simogattak, tapintottak.

Mikael két kezébe fogta Talja fejét, ajkát a lányéhoz dörzsölte, majd homlokát Tajáéhoz támasztva csak simogatta az arcát. A lány türelmetlenül nyújtotta felé az ajkát. Mikael lecsapott.

Egymásba veszetten örvénylettek. Nem láttak, nem hallottak. Sem a két másik Holdrózsa kiáltásait, sem a közeledő lépteket.

Egyedül a kalitka kis ajtajának halk csattanása, majd a retesz halk, surrogó hangja hatolt át révületükön.